A Perszonifikációs technika (alábbiakban PT) négyszemközt zajlik, amit általában megelőz a Humanisztikus tanácsadás, ahol beszélgetünk a személyiségedet alkotó részekről.

A PT során a pszichében lévő energiákat, belső szereplőket, személyiség részeket, énállapotokat, archetipusokat jelenítjük meg a térben. Ezen az úton juttat el – sokszor másképp hozzá nem férhető, – a tudattalanunkban megbúvó információhoz.

A bennünk lévő információ pedig, ha napvilágra kerül, minden esetben közelebb hoz önmagunkhoz, ami által növekszik önismeretünk, és így a kezünkben tarthatjuk az addig esetleg minket uraló tudattalan tartalmakat. A módszert Rákos Péter fejlesztette egy, a belső személyiségek megjelenítésére és kihangosítására szolgáló csoportos zen módszer alapján.

Mi az a PT?  Interjú Rákos Péterrel:

A “P” a perszonifikáció, vagyis a megszemélyesítés, a “T” pedig a technika rövidítése. A PT kétszemélyes módszer: a kliens és a mediátor között zajlik.

Ilyen módon rokonságot mutat az úgynevezett „egyéni családállítással”?

Nem, még csak nem is hasonlít hozzá. A családállítás hierarchikus rendszerekkel dolgozik és főszereplője az Eltévedt Lélek, aki más helyét foglalta el vagy énidegen terheket vett magára. A PT világát az emberi psziché egymás mellé rendelt, egyenrangú erői alkotják, és főszereplője mindig az aktuálisan megszólított, problémás énrész.

Hogyan zajlik egy ilyen ülés?

A kliens megnevezi a problémát és azt, hogy kit, mit tekint a megakadás forrásának: saját maga egy rosszul működő részét, esetleg egy szereplőt a múltjában vagy a jelenében. A mediátor ezután hozzásegíti a klienst, hogy a szoba terében elképzelje és megjelenítse ezt a külső vagy belső figurát, és aztán bele is álljon – a családállítás módszere szerint – ebbe a szerepbe.

Vagyis megjelennek a kliens fantáziái és elképzelései arról, hogy ő mit gondol a problémája eredetének?

Furcsa módon nem fantáziák jelennek meg, hanem önálló, a kliens lényétől különböző figurák, egyedi szóhasználattal, testtudattal, gondolkodással és érzésekkel. Olyannyira nem a kliens fantáziáit közvetítik, hogy az esetek többségében a kliens képed el a legjobban azon, hogy egy figurában állva miket mondott, gondolt és érzett. Vitába szállni pedig nem igen lehet az elhangzottakkal, lévén minden kijelentés végül is a kliens szájából hangzik el.

Mi ebben a módszerben a mediátor szerepe?

Mindössze annyi, hogy koordinálja a folyamatot, közvetít, mediál. Mivel csupán vendég egy olyan térben – a kliens belső terében –, ahol nem ismeri az egyedi és sajátos viszonyokat és törvényszerűségeket, az ő feladata mindössze a tudatosítás elősegítése és a belső kommunikáció megteremtése. Ebben a műfajban a mediátor nem avatkozhat bele a folyamatokba, nem gyógyíthat és taníthat, csak segítheti egy elakadt belső mozgás újraindulását.

De akkor ki, mi hozza a megoldást?

A kliens egy másik belső figurája. Ugyanis ott, ahol megfogalmazódik egy probléma, már készen áll a megoldás is – ez a polaritás törvénye. Vagy más szavakkal, a PT szemszögéből: ahol megjelenik egy problémás énrész, ott a lelki tér egy másik szintjén belátás is születik arról, hogy mi okozza a gondot, és hogy mi oldaná meg azt. Az ülés során ez utóbbihoz fordulunk, s azt mint figurát megjelenítjük, hogy megtudjuk tőle, mi a megoldás útja.

Tehát külső szereplők is megszólíthatók ezzel a módszerrel?

Igen, bárki, akit nem értünk, akivel konfliktusunk van. A PT-ben megdöbbentő módon képes a kliens belehelyezkedni akár a vele ellenséges, az őt félreismerő emberek látásmódjába is: szülőkébe, partnerekébe, munkatársakéba. Ez a fajta azonosulás a családállítások során nem megengedett, itt azonban lehetséges, és szemléletformáló élmények forrása lehet.

Ahogy a családállítások fókuszában a családi energiamező rendszerhibái állnak, úgy a projektív terápia által megcélzott belső térben mi okozza a problémákat?

Szinte kivétel nélkül az izoláció, vagyis a kapcsolatok, a kommunikáció hiánya. A múltban átélt traumák blokkot okoznak. Ilyenkor a sérült énrészek lefagynak, begubóznak és elszakadnak az élet áramlatától, a fejlődéstől, a változástól. Erőforrásból problémaforrássá válnak. És amíg nincsenek megszólítva, amíg nem tudják elmondani a szükségleteiket, reményük sincs arra, hogy megrekedt helyzetükből kimozduljanak. Ebben segít a PT. Kapcsolatba lép velük, és megkeresi azt a belső erőforrást, amelyik kivezeti őket az izolációból.

Hány alkalom szükséges ehhez?

Nincs jellemző száma az üléseknek, sokaknál ez mindössze egy vagy két találkozás. Egy téma kapcsán három fordulónál többre eddig még nem volt szükség, de általában már az első találkozás után érezhető a változás.

Az interjú a humanisztikus.hu oldalról származik Rákos Péter szóbeli engedélyével.